Minikiállítás színesítette a Craftalization – Az Érmellék mesterségeinek digitalizálása című projekt júliusi záróeseményét. Mint arról már korábban beszámoltunk, az egyéves lefutású projekt célja, hogy nyolc érmelléki mesterség újjáélesztésével, felelevenítésével és digitalizálásával erősítse az etnikai kisebbségek kulturális identitását, továbbá, hogy a fiatal iskolások olyan, a helyi közösségükben általuk kezdeményezett és megvalósított hazai tevékenységeket végezzenek, amelyek természetesen pozitív változást eredményeznek. Mindezek mellett a kezdeményezés által a térség turisztikai vonzerejét is növelni kívánják. A projektben résztvevő gyerekek a következő kézműves foglalkozásokba kóstolhattak bele: papírmerítés, szőnyegszövés textilhulladék újrafelhasználásával, házitészta készítése, fazekasság, fa modellek készítése, fafaragás, horgolás, kukoricacsuhé-fonás.
A foglakozások során elkészült kézműves tárgyak egy részét a Székelyhídon megszervezett, nagysikernek örvendő és visszatérő népművészeti kiállítás keretén belül tekinthették meg az érdeklődők július közepén. Bár a foglalkozások során a legtöbb esetben az elkészült munkákat hazavitték a fiatalok, de akadt olyan rongyszőnyeg, vagy fafaragás, amelyek elkészítésében ők is közreműködtek, hiszen a projekt is épp ezt a célt szolgálta, hogy kipróbálhassák az Érmelléken fellelhető, lassan feledésbe merülő mesterségeket, melyeket már nagyon kevesen űznek. Az elkészült tárgyak, amelyek a mesteremberek és fiatalok közös alkotásai, a székelyhídi múzeum erre a célra berendezett standján voltak megtekinthetők. A záróeseményen levetítették a projekt során elkészült, a mesterségeket bemutató dokumentumfilmeket, melyek fő célja az öröklött hagyományok digitalizálása, archiválása, megőrzése és oktatási célú felhasználása. Ugyanakkor a szervezők bemutatták a projekt célkitűzéseit és eredményeit is. Az esemény az Európai Szolidaritási Testület (ESC) támogatásával, az Ér Hangja Egyesület Craftalization – Az Érmellék mesterségeinek digitalizálása című projektje által valósult meg, s célja, hogy felhívja az érmelléki hagyományok fontosságára a figyelmet. A projekt az Európai Szolidaritási Testület támogatásával az Ér Hangja Egyesület gondozásában, a Petőfi Sándor Elméleti Líceum és a székelyhídi polgármesteri hivatal partnerségével valósulhatott meg.










