Az érmelléki fonóban ismerkedtek a régi mesterségekkel
Az Ér Hangja Egyesület ezelőtt három évvel eldöntötte, hogy Székelyhídra varázsol egy darabkát a múltból. Régi mesterségek titkainak ismerőit kutatta fel s hívta meg, hogy bemutassák, továbbadják tudományukat. Az így megrendezett háromnapos Adventi érmelléki fonó rendezvénye nagy sikert aratott. Aszalós Tímea, az egyesület elnöke akkor azt ígérte, mindent megtesz annak érdekében, hogy legyen folytatás. Íme, már harmadik éve a fonó szerves része az adventi készülődésnek.
Magáról a masináról csak elképzelések vannak, hisz még soha senki nem építette meg, ennek ellenére kényelmesen elfért benne több mint száz gyerek. S bár nem a jövőbe repítette utasait, csodás utazás volt, mesékkel, történetekkel, élményekkel és tanulással teljes, fiataloknak és idősebbeknek, diákoknak és tanítóiknak. Engedtessék, hadd említsem ez utóbbiakat név szerint: Ádám Ágnes, Bokor Erzsébet, Bozsoky Sára, Czirják Erika-Magdolna, Erdei Noémi, Hara Réka, Kovács Judit, Oláh Katalin, Popoviciu Anikó, Püsök Julianna, Somogyi Tünde, Szabó Izabella.
Ügyes gyermekkezek adventi fonója
Idén december
3-án, hétfőn indult az időgép. Ekkor érkeztek a Létavértesi Rozsnyai
István Muzeális Gyűjtemény munkatársai, Kővári Emese és Jenei Szabina,
elsőként Somogyi Tünde tanító néni II. B osztályos tanulóihoz, akik nagy
izgalommal és előkészületekkel várták őket. A vendégek nem üres kézzel
jöttek. Az átrendezett osztályterem összetolt asztalainak közepére
színes műanyag tálkák kerültek, bennük kézlangyos víz, mellettük szappan
és minden gyereknek jutott egy a négyzetesre szabott, kétszínű,
gondosan elkészített, előnemezelt anyagdarabkából. Kezdődhetett a munka.
Buborékos műanyag fóliára helyezték az előnemezelt darabkákat,
szappanos vízzel jól átitatták és a fólia segítségével erőteljes gyúró,
simító, csapkodó és simogató mozdulatokkal keménnyé dolgozták. Amikor az
anyag kellően tömör állagot nyert, amit leginkább hosszas simogatással
lehet elérni, kimosták belőle a fölösleges szappant, jól kicsavarták és
sablonok segítségével: angyal-, fenyő-, csillag-, halacskaalakúra
szabták. Miközben megszülettek az alkotások, az időgép visszarepítette a
gyerekeket abba a korba, amikor még nem lehetett mindenféle anyagot,
díszeket megvásárolni, de volt gyapjú, szappan és víz, akadt egy kis
természetes színezék is. Az ügyes asszonyok pedig kitalálták, hogyan
lehet ezekből mindenféle használati dolgot – sálat, sapkát, subát,
ködmönt, tarisznyát, ékszert, karácsonyfafüggőt – készíteni.
A nagykágyai iskolából, a központi tanintézménybe vitt Emeséék
útja, ahol Oláh Katalin és Ádám Ágnes előkészítő osztályának tanulói a
mézeskalács titkaival ismerkedtek. A karácsonyi abrosszal leterített két
asztalra, az előre elkészített tészta mellé nyújtódeszka, sodrófák,
mézecskalács kiszúróformák, liszt, mindenféle díszítésre használt
fűszerek, magok, sütőpapír került és szebbnél szebb mintázatú ütőfák. Az
alapanyagnak használt, készen hozott tésztát titkos recept védi, és
azért volt rá szükség, mert csak ez a fajta tartja meg az ütőfa
mintázatát sütés után. Az egyik asztalnál a tésztát annak rendje és
módja szerint a gyerekek elnyújtották, a szúróformákkal kiszúrták, majd
szépen sorba egymás mellé rakva kerültek a hintalovacskák, szívecskék,
csillagocskák, emberkék, üstökösök és fenyőfák a sütőpapírokra. Tökmag,
mogyoró, hántolt napraforgómag, mazsola lett a díszítésük, így mehettek a
sütőbe, természetesen felnőtt segédlettel, ahonnan gyönyürű
aranybarnára pirulva, s mennyeien illatozva kapták őket vissza
készítőik. A másik asztalnál az ütőfás mézeskalácsok vártak sorukra. Ez
picit bonyolultabbnak bizonyult, de a végén, kis segítséggel, minden
gyermek próbálkozása sikerrel járt. Az ütőfát nagyon picit belisztezték,
a fölösleges lisztet kiütögették a formából – innen a név –, majd a
vékonyra nyújtott s méretre vágott tésztadarabkát belenyomogatták a
mintázatba (igen óvatosan, el ne szakadjon). Aztán kiütögették a
megfordított formából, a felesleges széleket szépen levágták és már
lehetett is megsütni.
Másnap gyertyaöntés következett Bokor Erzsébet negyedikesei nagy
örömére. A mécsestartóvá alakított üvegeket a gyerekek szabadkézi
rajzokkal díszítették, volt, aki dátumot és monogramot is festett rá.
Amikor megszáradt a festék, jöhetett a bordóra és kékre színezett
olvasztott viasz. Öntés közben arra kellett figyelni, hogy a kanóc
középen maradjon. A fény elárasztja karácsony este az ünneplőbe öltözött
szíveket. Mi, felnőttek is megfeledkezünk arról, hogy volt idő, amikor
csak gyertyák világítottak.
Megtölteni a nagy teret élettel
Csütörtök
délután a múzeum Szent László-aulája adott otthont a néptáncot tanulni
vágyó gyermekeknek és felnőtteknek. Béres Csilla zenetanárnő
vezetésével, akinek nagy segítségére volt Czapp Hanna pedagógus, a
székelyhídi Zajgó Néptánccsoport kis táncosainak közreműködésével,
Kovács Judit, Erdei Noémi és Popoviciu Anikó tanító nénik diákjai
táncolni, néptáncot járni tanultak. Ritmusgyakorlatokkal, tappsal
kezdték, zenére lépegettek körbeállva, egymás kezét fogva előre-hátra,
jobbra-balra, párosan és csoportokban. Így állt össze a tánc. Mondókát
tanultak, és volt nagy nevetés a „ne nevess, ne nevess, mert megtudják,
hogy szeretsz” rigmuson. Másnap, Czirják Erika-Magdolna tanító néni
osztálya zengett a hangos énekszótól. A diákok Béres Csilla
útmutatásával népdalt tanultak.
A III. Adventi érmelléki fonó
zárónapján, december 8-án, szombaton délelőtt, Braun Ildikó a szövés
csinját-binját fedte fel a gyerekeknek. Az asztalon dagasztóteknőben
színes rongygombolyagok, gyapjú, felvető szál és miniszövőkeretek az
ügyes, szorgos kezekre vártak. Amíg a gyapjúfonalból elkészültek a
minikosárkák, jó volt az előző napi népdalkörön tanult dalokat
dudorászni. A zene adott volt, hisz a múzeum aulájának másik felében a
Zajgó Néptánccsoport ifjú táncosai éppen próbáltak.
Az esemény a Bethlen Gábor Alap Zrt. támogatásával, a székelyhídi polgármesteri hivatal partnerségével és a tanító nénik közreműködésével jöhetett létre. Szívből köszönjünk!