Januárban folytatódott „Az újrahasznosítás a fenntartható fejlődés pillére” című pályázat: a program következő fázisában a középiskolás korosztály, azaz a 9–12. osztályos tanulók váltak a projekt aktív résztvevőivé. Az Ér Hangja Egyesület munkatársai először workshopokat tartottak a diákok számára, ahol a résztvevők elsajátíthatták a filmkészítés alapjait. A foglalkozások során betekintést nyerhettek a kamera- és mikrofonhasználat technikai részleteibe, valamint abba, hogyan lehet hatékonyan és figyelemfelkeltő módon közvetíteni egy üzenetet mozgóképen keresztül.
A gyakorlati munka során elsőként a székelyhídi „Petőfi Sándor” Elméleti Líceum 11. osztályos robotika szakos diákjai kaptak szerepet. A LEGO Spike készletek segítségével olyan robotokat terveztek és építettek, amelyek a szelektív hulladékgyűjtés és a környezettudatos magatartás fontosságára hívták fel a figyelmet. A diákok a prezentációjuk és a robotok működésének bemutatása nemcsak a technológiai tudásukat csillogtatták meg, hanem egyúttal fontos környezetvédelmi üzeneteket is közvetítettek fiatalabb társaik felé.
Ez a programrész különösen jól példázza, hogy a modern technológia és a kreatív oktatás hogyan járulhat hozzá a fenntartható gondolkodás elmélyítéséhez. A középiskolások lelkesedése és aktív részvétele pedig újabb lendületet adott a projekt célkitűzéseinek megvalósításához. A pályázat az Európai Szolidaritási Testület támogatásával és a székelyhídi polgármesteri hivatal partnerségével zajlik.





