Az „Az újrahasznosítás a fenntartható fejlődés pillére” pályázat augusztusban újabb szakaszához érkezett: a projekt harmadik hónapjában ismét kisiskolások és pedagógusok közreműködésével forgattak oktató jellegű kisfilmet. A téma ezúttal is a környezet- és természetvédelem volt, a megvalósítás pedig továbbra is a kreativitásra és az élményszerű tanulásra épült. A foglalkozások során a gyermekek a LEGO Education WeDo 2.0 készleteket használtva közösen építettek mentőhelikopter, amelynek feladata az volt, hogy erdőtűzben rekedt LEGO-állatokat mentsen ki. A történet alapú tanulás nemcsak a figyelmet kötötte le, hanem fejlesztette a problémamegoldó gondolkodást, az empátiát, és mélyebb megértést adott a természet megóvásának fontosságáról.
A kisfilm célja, hogy játékos formában ismertesse meg a gyerekekkel a természeti katasztrófák hatásait, valamint az ember felelősségét a megelőzésükben. Az élményszerű oktatás eszközei – mint a LEGO-szimulációk – segítenek abban, hogy a környezettudatosság ne elvont fogalom maradjon, hanem a gyerekek saját élményként tapasztalják meg annak jelentőségét.
A program célkitűzése, hogy minél több diákot megszólítva, már fiatal korban megalapozott, környezettudatos gondolkodásmód alakulhasson ki a gyerekekben. Az Ér hangja Egyesület nyertes projektje az Európai Szolidaritási Testület támogatásával és a székelyhídi polgármesteri hivatal partnerségével valósul meg.


