„Az újrahasznosítás a fenntartható fejlődés pillére” elnevezésű pályázat második hónapjában kézzelfoghatóvá váltak az első eredmények: júliusban megkezdődtek azoknak az oktató kisfilmeknek a forgatásai, amelyeket kifejezetten az elemi iskolás, 0–4. osztályos tanulókhoz szólnak. A kisfilmek célja, hogy játékos, érthető és élményszerű módon ismertessék meg a gyermekekkel a környezettudatosság alapjait. A forgatásokban aktívan közreműködtek a székelyhídi „Petőfi Sándor” Elméleti Líceum pedagógusai és tanulói is, segítve a pályázatot megvalósító önkéntesek munkáját. Júliusban két kisfilmet sikerült leforgatni, melyek tulajdonképpen egy-egy interaktív tanórát jelentettek.

Ezek során a gyerekek LEGO-eszközök segítségével fedezték fel a megújuló energiaforrások működését, valamint ismereteket szereztek a méhek természetben betöltött, nélkülözhetetlen szerepéről.

A kisfilmek különlegessége abban rejlik, hogy a fenntarthatósággal kapcsolatos hasznos információk közvetítésében a diákok is aktív szerepet vállalnak – mondhatni diákok tanítanak diákokat. Ez nemcsak a hitelességet erősíti, hanem a befogadást is könnyebbé és személyesebbé teszi a fiatalabb korosztály számára.

A program célja, hogy minél több iskolást bevonva alakítson ki hosszú távon is fenntartható, felelős gondolkodást a környezetvédelem és az újrahasznosítás terén. Az animációs filmek szeptembertől kerülnek bemutatásra a célcsoport számára, ezzel is hozzájárulva a tudatosabb, környezetbarát generációk neveléséhez. A projekt az Európai Szolidaritási Testület támogatásával, valamint a székelyhídi polgármesteri hivatal partnerségével valósul meg.