
A projekt résztvevői ma kétféle önkéntes munkában vettek részt: iskolas gyerekekkel való interakció és Nyilvános intézményekben végzett önkéntesség, amely a múzeum gondozását, a könyvtárosok segítését a szórólapok kiosztásában és a közfalak festését jelenti.
Az önkénteseket négy csoportra váltak szét és fel kellett készülniük az iskolai gyerekekkel folytatott tevékenységre. E tevékenységek fő célja az volt, hogy szórakoztassák és egyben tanítsák őket. Minden csoport különféle tevékenységeket végzett a fiatalok önkéntességéről . Az eredmények pozitívak voltak – a serdülők élvezték az önkéntesek által készített programokat, és jól érezték magukat. A gyerekek oktatása után az önkéntesek az előcsarnokban találkoztak és megbeszélték a gyerekek oktatásával kapcsolatos tapasztalataikat és arról, hogy miben kell fejlődniük a jövőben.
Ezután a közintézményekben végzett önkéntes munkához a résztvevők három csoportra oszlottak: az egyik csoport gondoskodott a múzeum tisztaságáról, egy másik segített a könyvtárban, a harmadik csoport a falak díszítését tervezte meg a múzeum közelében.
Az önkéntesek a múzeum vezetőjével beszélgettek Székelyhíd történelméről, segítették a helyiségek tisztítását és új trükköket tanultak az ablakok tisztításáról. A könyvtárban lévő csoport megosztotta országainak költészetét, majd egy flashmobot készített, ahol egy parkban könyveket olvastak.
A korábban a „Kreatív Csoport” elnevezésű formáció, körvonalazta a falra felkerülő festményt , és elkezdett dolgozni rajta.
Ebéd után minden önkéntes részt vett két nagy fal festésén. Ez volt a lehető legjobb csapatmunka, és három óra alatt elkészültek a falak festésével.. Most már láthatjuk székelyhíd tájképét és a Zólyomi-erőd képét a falakon a múzeum és a városháza közelében.
Este minden résztvevő leült a dolgozócsarnokba, és megosztották gondolataikat a napról.