Az első nap egy fergeteges interkulturális esttel ért véget. Nemcsak új ételeket és italokat kóstolhattunk, de azt is felfedeztük, hogy hasonló vallási énekeink vannak nyelvtől és felekezettől függetlenül. Felemelő volt látni és hallani, hogy szavak nélkül is megértjük egymást és a zene és a hit ereje összeköt.
A második reggel egy kis ráhangolódással kezdődött. A templom melletti füves részen különböző játékokkal segítettük egymást abban, hogy mindenki feltöltődjön energiával. A sok kacagás és móka után jöhetett a munka. A nemzeti csoportok bemutatták, milyen is a munkanélküliek és a fiatalok helyzete Romániában, Szlovákiában és Magyarországon. Sok hasonlóságot fedeztünk fel, ami nem is csoda, hiszen mindannyian itt élünk Kelet-Közép-Európában. Hasonló kihívásokkal találkozunk és hasonlóan látjuk a helyzetünket is.
A mély beszélgetések és megható pillanatok után a csapat meghatározta azt a négy társadalmi problémát, amivel a mindennapok során szembesülnek. Kiscsoportokban szerepjátékok segítségével dolgoztuk fel a kirekesztés, az elvándorlás, a korrupció és az infrastruktúra hiányának a témáját. A probléma bemutatásán túl a megoldáskeresésbe is belekezdtünk.
A felemelő istentisztelet és egy rövid, megérdemelt pihenő után megismerkedtünk az újságírás alapjaival. Mi kell egy cikkhez? Mit tartsunk szem előtt ha interjút készítünk? Mi a különbség a riport és az interjú között? Hogyan készüljünk fel egy beszélgetésre? A felkészülést és a témameghatározást követően kiscsoportokban vágtunk neki Székelyhíd utcáinak és vasárnap délután ellenére sok emberrel találkoztunk, akiket megkérdezhettünk azokról a társadalmi problémákról, amik foglalkoztatták a csapatot. A munkanélküliség, a romák helyzete és a kisebbségi kérdések is terítékre kerültek. Az interjúírás után este a termálfürdőben lazított a csapatunk. Kerek egész nap volt és még sok ilyet kívánunk magunknak!
A magyar csapat