Elkezdődött Székelyhídon az Ér Hangja Egyesület Erasmus Plus nemzetközi csereprogramja, amelynek fő célja a régi mesterségek megismerése és jövedelemforrássá alakítása.

Négy ország huszonnyolc fiatalja vesz részt azon a nemzetközi ifjúsági csereprogramon, amelynek megvalósulását a székelyhídi Ér Hangja Egyesület sikeres projektjének köszönhetően az Európai Unió Erasmus Plus Programja támogat. Az egyesület negyedik alkalommal szervez ilyen jellegű eseményt, az idei program témája: A múlt mesterségei, a jövő forrásai. A görög, litván, magyarországi és romániai fiatalok az egy teljes hét minden napján más-más hagyományos, már-már az eltűnés szélén álló mesterséggel ismerkedhetnek meg, emellett arra törekszenek, hogy megtalálják a motivációt, a lehetőséget arra, hogy ezek a mesterségek ne csak fennmaradjanak, de jövőbeni jövedelemforrást is jelenthessenek. Ebben a program második napján Pósa Tibor, a Romániai Vállalkozásokért Egyesület munkatársa sietett a fiatalok segítségére, aki ellátta a résztvevőket a marketinghez szükséges alapinfrmációkkal, majd egy élvezetes piactéri játékkal mutatta be, mire is kell figyelni, ha az ember egy régi foglalkozást akarr felfuttani és megélni belőle.

Emellett a hét eddigi napjain a résztvevők megismerkedtek egymás országának hagyományos mesterségeivel, mint a litvániai borostyán ékszer készítése vagy a görög szivacshalászat, esténként pedig nem maradt el egymás nemzeti ételeienek kóstolgatása sem: a szerencsi csokoládé és a pufarin csak  néhány volt a kuriózumok közül.

A hagyományos, régi mesterségek megismerésének folyamata a méztermelésbe történő betekintéssel kezdődött. A közel harminc fős csapat egy székelyhídi méztermelőt látogatott meg, aki a szakma szépségeiről és nehézségeiről is mesélt, miután a munkaeszközök kézről-kézre jártak. A mesterségek tanulmányozása azonban nem áll meg az egyszerű látogatásoknál a hét folyamán. A program célja, hogy a nemzetközi környezetben együtt töltött hét végére egy olyan brosúra, vagy ksiebb katalógus jöjjön létre a fiatalok keze által, amely a látottakat összesíti egy igényes, angolnyelvű kiadványban, melynek bemutatója a program zárónapján, május 13-án lesz Székelyhííd múzeumában, délelőtt 10 órai kezdettel.

Addig is a fiatalok még fafaragással, szőnyeg és székszövéssel, tájházakkal és számos más érdekességgel fognak foglalkozni.