Feledhetetlen élményekkel gazdagodtak fiatal vendégeink a gyerekek között

Görögország, Litvánia, Magyarország, Portugália és Románia hat-hat fiatalja vett részt a Hátrányos helyzetű fiatalok a rászoruló gyermekekért elnevezésű, az Európai Unió Erasmus+ Programja által támogatott projektben. Az Ér hangja Egyesület idén szervezte meg Székelyhídon a harmadik ilyen programot 2015 óta.

Ez a mi Európánk! – öt ország harminc fiataljának jelmondata lett ez azon az Erasmus+ ifjúsági cserén, amelynek lényege az volt, hogy a külföldről és Székelyhídról érkező csoportok megismerjék más országok szociális hálójának felépítését és egymás kultúráját. Voltak kihívások bőven a szervezőkre és a résztvevőkre nézve is, nagyon különböző vérmérsékletű fiatalokat vártak a szervezők, sokkal szebb időjárást mint ami végül adatott, ugyanakkor a gyermekekkel történő együttműködés gördülékenysége is rejtély volt az első napokban mindenki számára. Aztán mesékhez hasonló hihetetlenséggel minden gond nélkül valósult meg.

A szerda éjjeli, illetve csütörtök hajnali érkezést követő első napon találkoztak mindannyian először a fiatalok, így a nap nagy része az egymással és a várossal való ismerkedéssel telt. Fontos pontja volt a délelőttnek a közösen együtt töltendő hét szabályainak felállítása is. Olyan mondatok hangzottak el, amik már az elején igazolták, a fiatal felnőttek nagyon hasonlóan gondolkodtak. Minden vélemény számít, legyünk türelmesek egymással, vigyázzunk a tisztaságra, és több ehhez hasonló gondolatot fogalmaztak meg az egy heti együttélésre felkészülve az akkor még idegenek. A görög és portugál, de még a litván nevek helyes ejtése sem okozott különösebb gondot az ismerkedés során. Az viszont már anál inkább, hogy a gondosan megtervezett városnézést az eső és a hideg ellehetetlenítették, így azt át kellett szervezni. Kevés ázás-fázás, és a nap közös kiértékelése után kezdődhetett az interkulturális est, amely általában minden ifjúsági csere egyik alapvető programja, nem csak azért mert rengeteget lehet belőle tanulni, megismerni egymás országát és kultúráját, de azért is, mert tökéletes a hangulat ahhoz, hogy csapat kovácsolódhasson a tömegből. Volt ott magyar Dobos-torta, portugál sörkorcsolyaként fogyasztott babféle, pufulec, olivabogyók és mézes sütik litván módra. Hasonló módon minden további napot izgalmas, tanulságos nemzeti estek zártak. A román esten nagy volt az érdeklődés az ország történelme iránt, míg a magyar esten bemutatott videó, amely a magyar feltalálókat és talámányukat méltatta, alaposan meglepte a társaságot. Szintén videó formájában emlékeztetett minket a görög csapat, hogy mennyi mindent köszönhetünk őseiknek, de a csúcs mégis csak a tzatziki szósz készítő verseny volt, amelyet a romániai csapat nyert meg. A portugál csapat igazi fieszta hangulattal ajándékozta meg a többieket, a litván csapat pedig bizonyította, hogy megéri a hideg tájakra ellátogatni, hisz országuk megannyi szép tájat rejt.

Szaloniki, Kaunas vagy Coimbra csak néhány azok közül a települések közül, ahonnan az Ér hangja Egyesület által szervezett egyhetes programsorozatra a résztvevők érkeztek. Harminc fiatal azért egyesítette figyelmét és tudását Székelyhídon, hogy megismerhessék egymás országának szociális rendszereit, különös tekintettel a gyermekvédelmet érintő kérdéseket, és hogy néhány szép napot szerezzenek városunk Gyermek Jézus Otthonának lakói számára. A különböző országok gyermekvédelmi rendszereinek működését minden csoport bemutatta egyenként, itt-ott elgondolkodtató vagy a fiatalok körében felháborodást keltő részleteket ismertetve. Például míg a magyar állam arra törekszik, hogy a családokat együtt tartsa, tekintet nélkül arra, hogy a gyermekeknek van-e mit enniük nap mint nap, illetve csak állami fenntartású gyermekotthonok léteznek, addig Litvánia szerte nagyjából 15 olyan ablak áll az anyukák rendelkezésére, ahová egyszerűen csak betehetik, és tíz perc gondolkodási idő után visszavehetik vagy otthagyhatják picinyüket örökre. A két szélsőség között helyezkedik el talán Görögország, ahol nagy házakban rendezkednek be a gyermekotthonok, és a lehető legcsaládiasabb körülmények között nevelik az árva vagy elhagyott gyermekeket. A bemutatókat tartalmas beszélgetések válsztották el egymástól, amelyek a hallott információkra alapultak, a délután folyamán pedig már azt latolgatták vegyes csoportokban a résztvevők, hogy egyéni, közösségi, állami vagy EU-s szinten mit lehet tenni gyermekvédelmi ügyben. Az első napok ismerkedéseiből, beszélgetéseiből kiderült, hogy bár a fiatalok nagy lelkesedéssel és jóakarattal érkeztek a programra, azok a témák amelyeket feldolgoztak együtt messze állnak tőlük, sosem tapasztalták meg milyen elhagyottnak, mostohának lenni, métereket futni egy ölelésért a legközelebbi emberig. Ezekkel először a fórumszínház nem formális módszerén keresztül ismerkedtek. A játék során párperces jelenetek formálódtak többek között a gyermekelhagyásról, gyermekdolgoztatásról, családi erőszakról, korai iskola elhagyásról. A módszer lényege az volt, hogy a jellemzően nem vidám véget érő jelentek végét a lehető legjobb megoldásra vezetve fejezzék be a nézőközönségből beugró személyek, egy-egy szereplő kicserélésével. Minden jelenet végén rövid megbeszéléssel vontuk le a követeztetést, és keserű szájízel állapítottuk meg, hogy mindannyiunk országában olyan társadalmak élnek, amelyek túl nagy, és többnyire negatív hatást gyakorolnak a gyermekvállalásra és a gyermekek sorsára nézve. Idesorolható a nemkívánt várandósság miatt megbélyegzett nők helyzete, az emberhez méltatlan gyermeksorsok szótlan szemlélése, a szülők nyomásgyakorlása szülővé váló gyermekeikre, vagy épp a munkáltatók által kihasznált szülők tehetetlensége a megélhetésért történő harcban. Mindezek mellett gondolataik megosztása közben külön fejezetet nyitottak a fiatalok menekültválság gyermekeinek helyzetéről, hiszen szinte mindegyik képviselt ország érintett a témában, különösen Görögország, ahol a menekült gyerekekről ugyanúgy igyekeztek gondoskodni az iskolák és otthonok mint sajátjaikről, illetve Magyarország is, ahol a halál elől menekülőknek vegyes tapasztalataik voltak és vannak e téren mai napig is.

A főként elméleti műhelymunkák után a résztvevők által legjobban várt rész következett: a Gyermek Jézus Otthon lakóival és a Galamb Erzsébet által vezetett délutáni tanulócsoportos gyerekekkel való első találkozás – amely annyira megérintett mindanyiunkat, hogy a következőket csak még jobban vártuk. A gyerekekkel együtt töltött idő nagy részét játék és kacagás töltötte meg. Fogócska, újrahasznosítás, és EU-ismereti játékok is lezajlottak. A fiatalok és a gyermekek közben majd hogy nem elválaszhatatlanok lettek. A projekt résztvevők ölében, nyakában kihűlni sem hagyták helyüket a kisebb-nagyobb gyerkőcök, kezek fonódtak össze naphosszakra. Egyik nap végén a résztvevők kérték a szervezőket, hogy hadd ebédelhessenek az otthonban, a gyermekekkel megosztva ebédjüket, hogy az egész napot teljesen együtt tölthessék. A közös beszélt nyelv hiánya egy percre sem okozott gondot. A szeretet, a törődés, a játék nemzetközi nyelvén is jól értették egymást a gyerekek, a tizen- és huszonévesek is. A sok csodás pillanat egyik gyümölcse az igencsak keserédes búcsúzkodás volt, ami teljesen letörte a csupán egy hétre érkezett társaságot. Egész héten át minden helyzetet sikerült az első napon megbeszéltekhez híven kezelni: az furának tűnő ételeket, a kevés alvással töltött idő utáni felkelést, a borongós időt is, de a rengeteg kialakult érzelem, kötődés és élmény hátrahagyása nem ment könnyek nélkül.

Éppen ezekért a kötelékekért és élményekért lett a már említett mondat a harminc fő mottója. Egy olyan helynek képzeljük el Európát, ahol nincsenek határok ország és ország között, ha segítésről, együttérzésről, gyermekvédelemről, együtt ünneplésről és egymás elfogadásáról van szó. Lehet, hogy fiatalok vagyunk és naivak, de a hiszünk a szeretetteli Európában, ami kicsiben az alatt az egy hét alatt kialakult Székelyhídon.

Bíró Orsolya