Tapasztalat- és tudásszerzés információcsere révén

Testvértelepülési találkozót szerveztek Székelyhídon augusztus 26-29. között. Az Egy összetartóbb EU kialakítása mezőgazdasági információcsere révén elnevezésű rendezvénysorozaton edelényi, héhalmi, mucsonyi (Magyarország), kamocsai és kürti (Szlovákia), valamint természetesen a házigazda Székelyhíd város képviselői vettek részt.

A harmadik alkalommal megszervezett eseményt az Ér Hangja Egyesület, Székelyhíd Város Polgármesteri Hivatalával közösen, illetve az Európa a polgárokért program támogatásával bonyolította le.

A testvértelepülési találkozó négynapos programja több előadás, kerekasztal beszélgetés és bemutató segítségével ismertette meg a résztvevő képviseletekkel és az érdeklődőkkel azokat a problémákat, témákat, valamint kihívásokat, melyek az Európai Unió jelenlegi és jövőbeli agrárpolitikai, és egyéb gazdasági tényezőit érintik. A rendezvénysorozatot továbbá számos egyéb esemény tette még vonzóbbá és érdekesebbé a résztvevők számára, hiszen kistermelői kiállítás, főzőverseny, néptánc- illetve népzenei bemutató, és számos más szabadidős tevékenység is szerepelt a kínálatban.

Kistermelői kiállítás és vásár

A testvértelepülések képviselői, augusztus 26-ai megérkezésük után elfoglalták szálláshelyeiket, majd a következő napon, számos eseményen vettek részt.

A másnap délelőtti órákban zajló Gazdanapon nemzetközi – de egyben helyi – termékkiállítás és vásár is várta az érdeklődőket, melynek során nem csupán a vidékre jellemző különféle ízletes készítményekkel és kézműves tárgyakkal ismerkedhettek meg a résztvevők, hanem a testvértelepülések küldöttségeinek saját régióikra jellemző portékáikkal is.

Uniós jövő, költségvetési tervezet

A későbbi órákban a települések képviselői a nemrégiben felújított Székelyhídi Városi Színházban Winkler Gyula, az Európai Parlament nemzetközi kereskedelmi bizottság alelnökének előadásán vettek részt, amely az EU új irányvonalairól, valamint kiemelt módon a közös agrárpolitikáról szólt, illetve arról, hogyan fogja meghatározni a jövőbeli terveket, tendenciákat az Unió új 2021-2027-es költségvetése. Winkler Gyula beszédében elmondta, a világjárvány utáni gazdasági helyreállítási lehetőség során nem a járvány előtti szintre kell törekednünk, hanem előre kell haladnunk, és ez csak a beruházások növelésével érhető el, valamint a reformok lépcsőzetes beiktatásával. Fontos hangsúly helyeződik a támogatásokra, főleg a fiatal gazdák és a kis gazdák esetében, illetve az ökológiai előírások betartására is kiemelt figyelmet kívánnak szentelni. Mivel lényeges szintkülönbség van az Európai Unió régiói között, ezért minden ország maga kellene hogy eldöntse a támogatások felhasználási módját.

Az előadás végeztével a testvértelepülések képviselői tévé- és rádió interjúk során beszéltek többek között az önkéntesség fontosságáról, ahol elmondták milyen hozadékai vannak saját településükön a különféle agrár- és egyéb ágazatokbeli tevékenységeknek a közösségekre nézve, illetve a célcsoportokra vonatkozóan.

Kulturális és hagyomány teremtő találkozók

A székelyhídi Gyermek Jézus Szabadidő és Sport központ biztosított helyszínt a küldöttségek népi hagyományokat bemutató előadásainak, ahol egy színes folklór kavalkád alakult ki. Az egybegyűltek megtekinthették és meghallgathatták a testvértelepülések tradícionális népdal és néptánc performanszát, de a helyi Zajgó Néptáncegyüttes is képviseltette magát.

Az este folyamán egy kötetlen találkozóra került sor, egy borkóstoló keretében. A testvértelepülések képviselői megcsodálhatták a rendezvény helyszínéül szolgáló egykori grófi pincét, mely ma a Domahidi család tulajdonában van. Béres Csaba Székelyhíd polgármestere házigazdaként köszöntötte a vendégeket, és beszédében kiemelte, hogy mennyire fontos élettel megtölteni a testvértelepülési kapcsolatokat, és erre kiváló alkalom a borkóstoló is. Ezután a vendég települések képviselői köszöntötték a résztvevőket, kiemelve szintén az összetartozás fontosságát.

Pálfi Noémi polgármesteri tanácsadó, borszakértő bemutatta röviden az Érmelléki borvidéket és a borászokat, akiknek a borát kóstolhatták is az érdeklődők. A jelenlévő érmihályfalvi Hegedűs Attila és a hegyközszentmiklósi Erdei Mátyás bemutatták pincészetüket és boraikat. A vendégek még megismerhették a székelyhídi Lengyel Pincészet és a bihardiószegi Yanka Winery nedűit, érköbölkúti kézműves sajtok (Netty sajt) és egyéb borkorcsolyák kóstolása közben.

A felvidéki Kürtről is szép borkínálatot lehetett megismerni, valamint helyi finomságokat is megkóstolhattak a jelenlévők. A kötetlen beszélgetések során  pedig tapasztalatcserére is sor kerülhetett a borászok között. A nótázás és a tánc sem maradhatott ki az estéből, mely valószínű, hogy emlékezetes marad minden jelenlévőben.

Bemutatkoztak a települések

A harmadik napon a városi múzeum Szent László-aulájában megtartott testvértelepülési bemutatókra került sor. Béres Csaba polgármester rövid köszöntőjét követően az eseményt szervező Ér Hangja Egyesület elnöke, Aszalós Tímea köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, mivel egy héttel vagyunk a magyar nemzet új kenyér ünnepe után, érzése szerint mind egy búzatáblához tartozunk, csak más-más kalászból jöttünk, de mindegyikünk egy egyedi búzaszem, és örömmel teli, hogy mind itt lehetünk.

Ezt követően Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő köszöntött mindenkit, majd beszédében kitért a jelen romániai gazdasági helyzetre, a termelési lehetőségekre. Kiemelte a térségi összefogás fontosságát, a képzéseken való részvételt, és a mezőgazdasági staféta átadását a fiatal gazdák támogatásával. Majd ezt követően a vendég képviselők mutatták be településüket, kiemelve jellegzetességeiket, megvalósult pályázataikat és jövőbeli terveiket. Béres Csaba polgármester is bemutatta Székelyhíd városát, és az elkövetkező időszak terveit, perspektíváit, hogy milyen pályázati lehetőségeket szeretne a városvezetés megvalósítani.

A délutáni órákban a küldöttségek ellátogattak a helyi Stubenberg-kastélyhoz, melyen Böjte Csaba Ferences-rendi szerzetes Dévai Szent Ferenc Alapítványának gyermekotthona működik, ahol megismerhették magának a gyermekotthonnak a működését és a kastélyt is megcsodálhatták.

Majd az est folyamán az újonnan felavatott székelyhídi „Szabó Ódzsa” Városi Színházban vehettek részt a küldöttségek tagjai különféle kulturális eseményeken.

A negyedik napon, augusztus 29-én a testvértelepülési találkozó zárónapján, a résztvevő küldöttségek egy az EU jövője című előadást hallgathattak meg Béres Csaba előadásában, majd egy baráti hangulatú versenyen főzhették meg és mutathatták be hagyományos, bográcsban készült ételeiket. A székelyhídi Gyermek Jézus Szabadidő és Sport Központ területén megszervezett esemény a változatos időjárás ellenére remek hangulatban telt, ahol sok rotyogó finomságból kóstolhattak az érdeklődők, illetve betekintést nyerhettek a különböző közösségek tradícionális ízvilágába. Természetesen a finom ételek mellett a pohárköszöntők, és koccintások sem maradhattak el.

Szerző: Szyártó József László