Szokatlan helyzetet tapasztaltam néhány héttel Székelyhídra való érkezésem után. Azt a lakást, ahol jelenleg élünk, felújították és bútorozták, így nagy volt a rendetlenség. Az a szakember, aki általában segít a ház karbantartásában, a fürdőszoba polcrendszerét szerelte, és némi por maradt a fúróhasználat után. Általában előfordul, hogy félreértést okoznak a nyelvi akadályok, és ezért tévesen adtam át az embernek egy tisztítókefét a szennyeződés eltávolítására. „No, no! Boys strong, girls clean” („Nem, nem! A fiúk erősek, a lányok tiszták!”) – mondta a kezdetleges angolsággal. Az arckifejezésem azonnal megmutatta a zavart, és „fellobbant” bennem a feminista, amikor visszaválaszoltam: „No, no! Boys strong, girls strong, boys clean, girls clean.” („Nem, nem! A fiúk erősek, a lányok erősek, a fiúk tiszták, a lányok tiszták.)

Ezt megerősítette a Petőfi Sándor Elméleti Líceumban egy tizenkét éves fiúval és lánnyal végzett kísérletem. Ennek során azt akartam megállapítani, hogy nemük különbözősége meghatározza már jellemüket. A következő kérdéseket tettem fel a fiúk vagy lányok válaszlehetőségekkel: ki az okosabb?, ki főz jobban?, ki jobb autószerelő?, ki szereti a rózsaszínt?, kikből lehetnek mérnökök, amikor felnőnek? Habár a diákoknak kétségeik támadtak, amikor ezekkel a kérdésekkel szembesülnek, egyetértettek abban, hogy a lányok jobb szakácsok, a fiúk jobb autószerelők, és a rózsaszín az lányos szín.

Három hónapnyi székelyhídi itt-tartózkodás után gondolatmintát fedeztem fel a nőknek a társadalomban betöltött szerepéről. Ez a megfigyelési folyamat lehetővé teszi számomra, hogy elmondjam, ez a tökéletes alkalom, hogy beszéljünk egy rendkívül népszerű fogalomról, a feminizmusról. Miközben kevés embernek van világos elképzelése arról, mit jelent e kifejezés, a túlnyomó többség ellentmond önmagának. Egyrészt hisz a nemek közötti egyenlőségben, de elutasítja a megvalósításáért harcoló mozgalmat. Az utóbbiak inkább azt feltételezik, hogy a feminizmus vagy helytelen vagy nélkülözhető, csak egy múlandó nyugatias irányzat, amely a férfiak elleni gyűlöletet szítja és a nők felsőbbrendűségét hangsúlyozza a férfiak hatalomból való eltávolításán keresztül. Sajnálattal kell közölnöm velük, hogy ez messze áll a valóságtól!

A férfiuralom ellen, nem a férfiak ellen küzdünk

A kérdéskört tudományosan vizsgáló szakemberek vonakodnak egyértelmű definíciót adni ennek a túlságosan változó és változatos fogalomnak. Ellenben azonosítani lehet három kulcsfontosságú elvet, amelyeket a feministákat támogatók minden ideológiai ága elfogad.

Először is, a feministák azt állítják, hogy a társadalmi nem (angol kifejezéssel: gender) a mai napig az egyik legjelentősebb társadalmi törésvonal, hiszen jelentősen befolyásolja a személyek identitását, vagyis meghatározza, hogy kik ők és hogyan érzékelik magukat. E fogalom megértéséhez elengedhetetlen, hogy elkülönítsük a társadalmi nemek és a biológiai nemek (angolul: sex) alapján fennálló különbségeket. A szex magában foglalja azokat az elkerülhetetlen biológiai és kromoszómakülönbségeket, amelyek különböző fizikai jellemzők és szaporítószervek jelentenek. Másrészt a társadalmi nemeket a társadalom hozza létre, ehhez mind a nőknek, mind a férfiaknak igazodniuk kell. Ahogy Catriona McKinnon, a readingi egyetem (Nagy-Britannia) professzora kiválóan példázza: biológiai különbség az a tény, hogy a nők szülnek, és nem férfiak; a társadalmi nemek közötti különbség, hogy nagyobb valószínűséggel maradnak otthon a nők a gyermekekkel, mint a férfiak. A legutóbbi különbség megítélése attól függ, hogy a gyerekgondozás együtt jár-e a társadalmi megbecsüléssel, a nőknek lehetőségük nyílik-e alternatív életútra vagy pénzügyi függetlenségre…

Sajnálatos módon a feministák második tantétele szerint a társadalmi nemek hierarchiát képeznek vagy patriarchális társadalmat hoznak létre, amely a férfiakat a nők fölé helyezi. Ezzel a kijelentéssel a feministák nem azt sugallják, hogy a férfiak tudatosan vagy akarattal tartják fenn ezt a megkülönböztető rendszert, hanem a társadalmi normákat, informális struktúrákat hibáztatják.

Néhány ember elismeri a férfiuralom létezését, de úgy döntenek, hogy többek között vallásuk vagy hagyományaik miatt nem kérdőjelezik meg ezt. Egyidejűleg a feministák forradalmi módszerekkel vagy a jogrendszer reformjával akarják a jelenlegi társadalmi normák akár mélyebb szinten történő megváltoztatását, mivel a nemi hierarchia beleilleszkedik attitűdjeinkbe és preferenciáinkba.

Mondanom sem kell, hogy a feministák nem a férfiak ellen vannak, hanem törekednek a társadalmi nemek közötti egyenlőség elérésére, azaz a nők és a férfiak egyenlő helyzetben legyenek, egyenlő tiszteletben részesüljenek és ugyanolyan lehetőségekkel, erőforrásokkal és választási szabadsággal rendelkezzenek.

A feminista világ építése

A feminizmus első hulláma, más néven a női választójogi mozgalom a XIX. század vége és a XX. század eleje között az Egyesült Államokban és Európában kezdődött, amikor az ipari társadalmak kifejlődtek és liberális elgondolások kaptak szárnyra. Az volt a közvélekedés, hogy a férfiak jogait nem lehet kiterjeszteni a nőkre azon alapon, hogy a nők intellektuálisan alacsonyabb rendűek, ne avatkozzanak bele a közügyekbe, mert Isten adta kötelességük az otthonra korlátozódik.

A női mozgalmak szorosan kapcsolódtak a rabszolgaság eltörlését támogató kezdeményezésekhez, mivel egyaránt a liberális gondolatokra támaszkodtak és a nők helyzete nem sokban különbözött a rabszolgák helyzetétől. Ahogy John Stuart Mill XIX. századi angol filozófus, közgazdász fogalmazott, a férjezett asszonyok jogi értelemben megszűntek létezni, a házasság után ugyanis az angol törvények (1870-ig) egyazon személynek tekintették őket férjükkel, és ennek eredményeképpen a szó összes értelmében tulajdonná váltak. A női választójogot követelő ún. szüfrazsettek különösen igényelték a törvényes és politikai jogokat az esélyegyenlőség és megkülönböztetés-mentesség megteremtése céljából.

A mozgalom újraéledt a világháború utáni nyugati jóléti társadalmakban az 1960-as és 1970-es években az „ami személyes, az politika” szlogen alatt. Ez a kijelentés azon a liberális fogalom körül forog, hogy a magán- és a közszféra szétválasztott, a magánéletbe csak a szabadságjogok védelme érdekében alkalmazható az állami beavatkozás és igazságszolgáltatás. A második hullám feministái erőteljesen bírálják ezt az elképzelést, azzal érveltek, hogy a társadalmi konstrukciók és a nemi hierarchia a családi életben is megtalálható. Szerintük a fiúk és a lányok úgy nőnek fel, hogy a nemi normáknak megfelelő férfiakat és a nőket figyelnek meg, így aztán ezeket az elvárásokat magukévá teszik (internalizálják) és alkalmazzák a saját életükben. Ez volt a Petőfi-líceumban megkérdezett gyerekek esetében is.

Továbbá, annak megtanulása, hogy a férfiak a kenyérkeresők és a nők a gondoskodók az utóbbiakat a családi életre korlátozza, megakadályozza, hogy pénzügyi szempontból függetlenek legyenek, illetve hogy a közszféra területein – kormányzat, igazságszolgáltatás vagy az üzleti élet – érvényesüljenek, ahol jelentős befolyást gyakorolhatnának.

Ahogy Anne Summers ausztrál író, feminista jogvédő rámutatott a SOH Talks&Ideas fórumon tartott beszédében, „(…) mi voltunk a második szex. Díszek voltunk. Azért voltunk, hogy gyerekeink legyenek. Nem vettek komolyan. Senki nem törődött azzal, amit gondoltunk.” Ezért van szükség a fizetési egyenlőtlenségek, az elkülönített foglalkozások, az abortusztilalmak és más diszkriminációk jogszerűségének megkérdőjelezésére.

Grrr!… még mindig szükséges a feminizmus

Az elmúlt harminc évben a feminista értékek széles körben elterjedtek a társadalmi, kulturális és politikai területeken. Ezt követően sokan úgy vélik, hogy „a küzdelem többé-kevésbé véget ért”, mivel manapság nagyszámú nő élvez magas szintű sikereket az iskolai végzettség, a foglalkoztatás és a személyes kapcsolatok terén. Azonban azok a kortárs kritikusok, akik a feminizmus kimúlását jelentették, nem tudják felismerni, hogy ez nem következett be a mozgalom globális jelenléte, politikai befolyása és az állandóan változó társadalmi szükségletekhez való alkalmazkodó-fejlődő képessége miatt.

A harmadik hullámú feminizmus kialakulása az 1990-es évek során bevezette a nemi/szexualitás kettőség dekonstruálásának szükségességét, és a feminizmus és a női egyéni tapasztalatok közötti kapcsolat újragondolását úgy, hogy a nők különféle nézőpontjai megjelenjenek. Ebben a sorban Kimberlé Williams Crenshaw amerikai emberjogvédő a forradalmian új „kereszteződés” (interszekcionalitás) fogalmát alkotta meg azzal a céllal, hogy az addig kizáró mozgalmat más helyzetbe hozza. Az első hullám feminizmusa többnyire fehér, középosztályú, nyugati nők jogait támasztotta alá, míg a második hullám homogén csoportként kezelte a nőket, mivel nem ismerte fel, hogy egyidejűleg különböző társadalmi törésvonalak alá sorolhatók. Például a DeGraffenreid kontra General Motors perben egy afroamerikai nő azt állította, hogy megtagadták a foglalkoztatását a bőrszíne miatt. A bíróságon a követelését elutasították, mivel a cég foglalkoztatott afroamerikaiakat és nőket, de a bíró nem ismerte fel, hogy az összes afroamerikai dolgozó férfi és minden női alkalmazott fehérbőrű (europoid). Más szóval, a hatóság nem volt hajlandó a faji és a nemi megkülönböztetés sajátos tapasztalatait összevonni, mert DeGraffenreid asszony igénye más érintettekre nem vonatkozott.

Akár hisszük, akár nem, a mai napig elért hatalmas előrelépések ellenére még mindig foglalkozunk az első és a második feminista hullám által felvetett kérdésekkel. Az embereknek szembe kell nézniük azzal a valósággal, amelyben globális probléma a családon belüli erőszak, a szexuális zaklatás, a bérkülönbség, a nemi normák, az egészségügyi és a reproduktív szabadság korlátozásai vagy a nők és lányok oktatásának megtagadása. Így, amikor valaki azt állítja, hogy hisz az egyenlőségben, de úgy gondolja, a „küzdelemnek majdnem vége”, vagy hogy „a nők tiszták és a fiúk erősek”, mit mondjak, hogy nem vagyok feminista? Még mindig van okom rá, hogy az legyek.