Vajon mennyit tudsz igazából a kultúráról, az értékekről és a hagyományokról? És vajon mennyire ismered születési helyed történelmét, ahol felnőttel? Szinte hihetetlen, mennyire növekszik a fiatalok és idősek között azok aránya, akik figyelmen kívül hagyják ezeket a tényezőket, és nem keresnek válaszokat ezekre az egyszerű kérdésekre. Ez a tendencia annak tudható be, hogy a hagyományőrzés elhanyagolt és figyelmen kívül van hagyva a világ közösségei által, annak ellenére, hogy hatalmas előnyökkel bír társadalmi-kulturális és gazdasági szinten. Annak érdekében, hogy a fiatalokat jobban ösztönözzük eme hagyományőrző tevékenységekben való részvételre, az Európai Unió kijelentette a 2018-as évet mint az Európai Kulturális Örökség Évének. Mivel ez a téma időtlen és releváns, jó lenne a székelyhídi lakosokat közelebb hozni ehhez a kezdeményezéshez, kiemelve a részvétel fontosságát, és felfedni, hogy a közösség milyen módon jutna előnyökhöz eme iniciatíva révén.

            Tágabb értelmezésben a hazafiasság kultúrája a 18ik századra tehető, az Európai Felvilágosodás idejére. Több mint háromszáz éves szekularizációs és nemzet építő folyamatok révén, napjainkban a kulturális örökség úgy van feltüntetve mint fizikai tárgyak és megfoghatatlan tulajdonságok egyvelege, melyet generációról generációra örökítenek, és melyet jelen csoportok és társadalmak védenek meg, illetve állandósítanak.

            Képzeljünk el egy öt éves kisfiút, Albertet, akinek magyar származású anyja Olga elköltözött Bukarestbe a román származású férjével. Reggelente, Olga kidíszíti az új házat István Csók festményeivel, miközben Albert magyar rajzfilmeket néz, és mielőtt lefeküdne, anyukája történeteket és magyar népmeséket mesél neki. Habár Albert nincs tudatában vele, anyukája a kulturális örökségüket adja át neki, legyen az kézzel fogható, elvont, természetes vagy digitális formában.

Ezek mind olyan elemek, amelyeket nem lenne szabad elfeledni, mivel ezek az elemek együttesen körvonalazzák a kollektív identitást és a mindennapi életünket. Épp ezért fontos a székelyhídi lakosok számára, hogy folytatni tudják, illetve átadni a kulturális értékeket, megőrizvén vele együtt a város történelmét is, ha át akarják adni ezt a tudást a következő generációk számára.

            A kulturális örökség megőrzése szintén hozzájárulhat az interkulturális akadályok legyőzésére, felismerve a közösség sokféleségében rejlő erejét. Ennek a területnek a heterogén múltja, ahol Székelyhíd fekszik, felvértezte a várost festői, azonban annál komplikáltabb társadalmi-kulturális valósággal.

            Voltaképp, napjainkban a magyar és a roma közösség találkozása valamiféle feszültség révén valósul meg, mely főképp sztereotípiáknak és előítéleteknek köszönhető. Vegyük példaként, hogy hányszor gondoltál-e úgy a romákra, mint akik rendetlenek, és nem tartják tiszteletben a társadalmi normákat, illetve a kormány által biztosított szociális juttatásokból él? A tudatlanságnak köszönhető ez az előítélet, mely feltételezett különbözőségekből, sztereotípiából és szorongásból fakadnak, melyek egy találkozás negatív következményei generálnak.

            Mindazonáltal, ha az interakciók száma megsokszorozódik a két közösség tagjai között, a negatív előítéletek, ellenségeskedések és észlelések a külcsoportokkal szemben, átalakulnak tiszteletté és toleranciává. Ezért kell tudatában légy a következő dolgokkal:

            A romák eredetileg Indiából származnak, de az ő nomád életformájuknak köszönhetően századokon keresztül vándoroltak egész Kelet Európán keresztül. Habár, érkezésük óta, a roma közösség különc és sajátos életstílusa nagyon népszerűtlen az európaiak között. Először, a Náci Németország döntött úgy, hogy kiirtja őket szisztematikusan, mivel a roma közösség jelenléte nem volt kívánatos, és képtelen volt beilleszkedni egy jól rendezett társadalomba. Napjainkban, a roma közösség az egyik legnagyobb és legsebezhetőbb kisebbségi csoport Európában. Jelenlétük alul képviselt a politikában, mély szegénységben élnek, és nem képesek állandó munkahelyet megtartani, vagy jó oktatásban részesülni, mivel a diszkrimináció és a társadalmi kirekesztésük a mindennapi kenyerük. Ha úgy kezelik őket, mint társadalmi teher, és a „nem” szócska minden beszélgetés elején ott van, szinte lehetetlen a roma közösségnek, hogy beilleszkedjen a modern időkbe. A társadalom elvárja tőlük, hogy beilleszkedjenek, azáltal, hogy kultúrájukat és viselkedésüket megváltoztatják, de hogyan tegyék ezt, ha lehetőséget sem kapnak a beilleszkedésre?

            Annak érdekében, hogy ezek az etnikailag különböző csoportok együtt tudjanak létezni, nélkülözhetetlen a kulturális akadályok lebontása. Emiatt, a Székelyhídi lakosoknak félre kellene tegyék maradi gondolataikat és elkezdjenek civilizált interkulturális dialógust, melynek alapjai a tisztelet, megértés, nyitottság és együttműködés. Az effajta megközelítésnek köszönhetően, az egyének remélhetőleg meg fogják érteni a „különböző” szó értelmét, melynek nem mindig negatív konnotációja van, hanem inkább úgy jelenik meg mint valami egyedi és izgalmas.

            Megőrizvén egy tapintható kulturális örökséget, amely hozzájárulhatna új munkahelyek létrehozásában és lassíthatná a növekvő ingatlanárakat. Más hasonló kisvárosokhoz képest, mint az angliai Bilbury vagy a franciaországi Colmar, Székelyhídnak vannak olyan különleges tájai, melyet érdemes meglátogatni, sok más lehetséges fejlesztésekkel együtt fel lehet virágoztatni. Mivel az utak és járdák állandó fejlesztés alatt állnak, és pár kulcsfontosságú üzlet is megnyílt, a város igen vonzóvá válhat turisták számára, akik átutazóban vannak. 

ANDREA SOFIA SANCHEZ ALMEIDA