Az e-turizmusban rejlő lehetőségekről tanácskoztak a küldöttségek tagjai
Testvértelepülési találkozó zajlott Székelyhídon június 8–11. között. Az E-turizmus az EU-ban elnevezésű rendezvénysorozaton algyői, edelényi, gyermelyi, héhalmi, mucsonyi (Magyarország), kamocsai és kürti (Szlovákia) képviseletek vettek részt a házigazda székelyhídiak mellett. A nyolc település közel négyszáz képviselője között akadtak, akik régi ismerősökként köszöntötték egymást, de a jó hangulatú közös programok során új barátságok is köttettek.
A négynapos találkozó programja több előadás, kerekasztal beszélgetés és bemutató keretében ismertette meg a résztvevő képviseletekkel és az érdeklődőkkel a turizmus digitális térben zajló szegmensét, hiszen napjainkban az utazástervezések többségét online, okos eszközökön bonyolítjuk le. Az utazók az online szálláshely-közvetítő platformok jellemzőinek tartják az árak és szálláshelyek összehasonlításának lehetőségét, azt a tényt, hogy nem szükséges közvetlen kapcsolatba kerülniük a szállásadóval. A digitalizáció állandó jelleggel jelen van a turizmusban, az elmúlt két és fél év és az annak nyomán megváltozó ügyféligények csak felerősítették a folyamatot. Most erőltetett menetben a szektor több évnyi fejlődést ugrott meg, legalábbis annak gyorsan ébredő hányada, és a testvértelepülési találkozó a digitalizáció és a turizmus ezen aspektusai köré épült.
A találkozó célja az volt, hogy a jelen lévő települések képviselői a mostani összejövetelen az E-Turizmus az EU-ban elnevezésű projekt keretei között közös stratégiai irányokat határozzonak meg saját településeik e-turizmusának fejlesztése és ezek összehangolása érdekében. Ennek eredményeként a projekt végére elkészült egy minden partner által hozzáférhető honlap, ahol folyamatosan lehet aktualizálni az adott települések digitalizált turisztikai szolgáltatásait, adatbázisait,az ehhez kapcsolódó információkat.
Az esemény első napja a küldöttségek érkezésével és szállásuk elfoglalásával zajlott, majd az este a városi termálstrand éttermében közös vacsorával, kötetlen baráti beszélgetésekkel folytatódott.
Szakmai és szíházi előadások tették színesebbé a testvértelepülési találkozót
Megérkezésük másnapján a résztvevő települések küldöttei a Szabó Ódzsa Városi Színházban gyűltek össze a 2023-as Citizen testvértelepülések találkozójának ünnepélyes megnyitójára. A vendégeket Béres Csaba, Székelyhíd polgármestere, majd Aszalós Tímea, az Ér Hangja Egyesület elnöke köszöntötte. Bemutatták a többnapos rendezvény célkitűzéseit, programjait, valamint várható eredményeit. Ezt követően bemutatkoztak a testvértelepülések turisztikai vonatkozásban, felvázolva az EU-tagság előnyeit és lehetőségeit idegenforgalmi és e-turisztikai szempontokból, közép- és hosszú távon az adott ágazat számára. A folytatásban a városi múzeumban megnyitott turisztikai kiállításon minden partnertelepülés bemutatta saját településének turisztikai standját. Az érdeklődők megtekinthették a különböző régiókra jellemző érdekességeket, és akár meg is kóstolhatták a bemutatott ételeket, italokat. A hangulatosan elrendezett standok, a különböző gasztronómiai érdekességek elérték céljukat, hiszen aki végignézte, végigkóstolta a kiállított dolgokat, biztosan kedvet kapott, hogy ellátogasson az adott településekre.
A nap folyamán a testvértelepülések küldöttjei megismerkedhettek a székelyhídi Zajgó Néptánccsoport által bemutatott érmelléki néptánccal és népzenei hagyományokkal, a vacsorát követően pedig a városi színházban élőzenekaros Szenes Iván-életműshow-koncert várta a vendégeket, valamint a helyieket Tihanyi-Tóth Csaba és felesége, Bognár Rita előadásában.
Szombaton a workshopoké volt a főszerep, ahol szűkebb, koordinált munkacsoportokban beszélhették meg a résztvevők településük turisztikai helyzetét, potenciálját, illetve ezek digitalizációs lehetőségeit. Ezenkívül több szakmai előadást hallhattak a résztvevők. Az esemény vendége volt Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő, aki a programsorozat fő témakörét részletezte. Utána Winkler Gyula európai parlamenti képviselő dévai irodájának asszisztense, Kémenes Edina tartott szakmai előadást az E-turizmus az EU-ban témakörben.
Ezt követően kerekasztal-beszélgetések zajlottak, melyek során a résztvevők megismerték az EU-s pénzügyi, stratégiai lehetőségeket, uniós direktívákat a turizmus, az e-turizmus ágazatban, továbbá átfogó képet kaptak az Unió jövőjéről, különböző kooperációs lehetőségekről és programokról.
Turisztikai és gasztronómiai élményekkel gazdagodtunk
Délután a résztvevők többféle program közül választhattak. Különböző turisztikai körutak során megismerkedhettek Székelyhídon és a régióban működő turisztikai egységekkel és tervezett jövőbeli beruházásokkal.
A rendezvénysorozat zárónapján a résztvevők egy örömfőzés keretében elkészítették a településükre vagy a régiójukra jellemző gasztronómiai különlegességeket, melyeket bárki megkóstolhatott. Ugyanakkor kiértékelték az elmúlt napok eseményeit, és meghatározták a közös stratégiai irányzatokat is.
Ez a néhány nap, illetve a szombat délutáni turisztikai körutak, azonkívül, hogy jó hangulatú kikapcsolódást jelentettek mindenki számára, még egy nagyon fontos dologra is rávilágítottak: turisztikai szempontból városunk és környéke sokkal nagyobb potenciállal rendelkezik, mint mi helyiek azt eddig gondoltuk volna. A vendégek által igénybe vett gyógyfürdőzés, városnézés, tájházlátogatás, a pincesoron tett látogatás során mi, székelyhídiak egy kicsit a vendégek szemén keresztül láthattuk a régiónkat. Ezek az alkalmak megmutatták, hogy az Érmellék szép, érdekes, a maga módján különleges, és annyi látnivaló van itt, amit néhány napba bele sem lehet sűríteni. Ami nekünk megszokott, hiszen a hétköznapjaink része, másnak különlegesség. Az ebben rejlő lehetőségeket igenis érdemes turisztikai szempontból is megvizsgálni, kiaknázni. Ez a négynapos találkozó igazán kellemes hangulatban telt, a települések képviselői felkészülten érkeztek, mindenki komolyan vette a feladatát, ugyanakkor új barátságok is köttettek, jutott idő a szórakozásra is. Minden küldöttségnek sikerült úgy bemutatni saját régióját, hogy aki a bemutatót látta, valóban kedvet kapott ahhoz, hogy oda ellátogasson. Témáját tekintve talán ez az egyik legnagyobb hozadéka ennek a mostani testvértelepülési találkozónak. A negyedik alkalommal megszervezett eseményt az Ér Hangja Egyesület, Székelyhíd Város Polgármesteri Hivatalával közösen, az Európai Unió Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek program támogatásával bonyolította le.
A projekt weboldala: https://eturism.erhangja.ro/